Kövess facebook-on

Napló archívum

2017 (2)
2014 (4)
2013 (4)
2012 (6)

2012. 12. 18. - Macskák - a tökéletes lények




 
Ez az írás még tavaly született, amikor a Sördögök nevű öt macskakölyökből (Guinness, Borsodi, Kozel, Radler, Schlossgold) már csak két Sördi volt nálam. Két Sördögről szól, és közben a világ összes jó fej macskájáról.

Hogy miért szeretem a macskákat?

Mert ha fél órányi, uram bocsá hosszabb távollét után visszatérek a szobámba, dorombolva-pürcögve lerohannak, és nem lehet tőlük ülni/állni/feküdni/menni/dolgozni/pihenni/semmitsem. Mancsolnak, törleszkednek, mekegnek, rajonganak. Még hogy a macskák maguknak való, önző dögök!
Nagyon sokat köszönhetek nekik a számítógép-használat terén. Megtanultam következetesen, és időben!!!! elmenteni az aktuális munkát, ha kimegyek teáért. Megtanultam az egeret a rajta ülő macskával, vagy éppen a rajta ülő macskától függetlenül mozgatni. Megtanultam, hogy a klaviatúrán találomra szteppelő mancsok által életre hívott bizonyos billentyűkombinációk bizonyos változásokat eredményeznek, megtanultam kiguglizni, hogy állítsam vissza a mikroszkópikus méretűre zsugorított betűket, a fejjel lefelé fordított dokumentumokat. Megfigyeltem, hogy minden macska tudja, hogy kell megnyitni a firefox támogatási oldalt, a súgót, keresőt, és szégyen-gyalázat, de a Kuka-tesók előtt sosem figyeltem fel a "power, sleep, wake" billentyűhármas jelentőségére.

Megtanultam úgy gépelni, hogy közben a kezem ne nagyon mozogjon, mert a klaviatúraszteppben megfáradt Sördik szeretnek a kézfejemre hasalva megpihenni. Megtanultam gépelés közben úgy ülni a széken, hogy az ülőfelület széléből egy fél centi széles csíkot foglaljak csak el, mert mögöttem ott alszanak a Sördik. Megtanultam úgy ülni a szék szélén, hogy közben kellően görbe legyen a hátam, mert a nyakamban-vállamon is ott alszanak a Sördik. (Felhívnám a kedves Olvasó figyelmét, hogy kettő, azaz kettő darab Sördiről van szó, de simán megoldják, hogy kettőnél több helyen adják fel a leckét helyezkedésileg.) Megtanultam úgy görnyedni, hogy közben - hideg van már, na - a kardigánomba/mellényembe is bemásznak a Sördik, és hála eme fejlesztésüknek, az is kiderült: nehéz a nagymellű nők élete. Sördik nélkül ezt sosem tapasztaltam volna meg, viszont ahogy a két doromboló, szőrös cicplantátum lehúzza a vállamat a puszta pulóverbegömbölyödésével, bőven elég ahhoz, hogy örüljek a gyárilag Sördögmentes anorexiás mivoltomnak.

Megtanultam, hogy totálisan fölösleges lehajigálni őket magamról, mert többször jönnek vissza, mint ahányszor Sördimentesen szeretnék létezni. Volt, hogy annyit tudtam csak mondani nekik összeszorított fogakkal, hogy ócska, büdös kis pakkányok vagytok, amire ők kampóra meresztett farkincával rámragyogtatták a tányérszemüket,  közölték, hogy grrrrnyau, és kitört belőlük a doromb. Ócska, büdös kis pakkányok, de nem lehet őket nem szeretni. Azóta csak Tökéletes Kis Lényeknek hívom őket, igazából a lényeg ugyanaz.

Két rajzom (12, ill. 13 éves voltam) saját macskáinkról, éljenek a lustálkodó modellek:

Terophile, ceruzarajz, 1991.

egy cirmosunk, szén, 1992.


Igen, a macskák tökéletesek. Egyéniségek, okosak, szép a testük, a szőrük, a mozgásuk. De talán mondanom sem kell, hogy a kedvenc macskafirkáimon ez nem feltétlenül látszik.

vázlatok, digitális tábla, 2011.

vázlatok, digitális tábla, 2011.

Amire a későbbiekben még bőven lesz példa: skiccelés-firkálás közben betegesen szeretek marhaságokat írni a lapra. Kézírásmániás vagyok, olyannyira, hogy sokszor akár jövés-menés, pl. utazás közben is önkéntelenül írogatok, méghozzá lelógatott kézfejjel, mutatóujjal a levegőbe, jobb és bal kézzel egyaránt. Titokzatos hangokat nem hallok, de láthatatlan betűk vannak az életemben.





<< 2012. 12. 23. - Nem ló, és nem macska 2012. 12. 16. - Szemezgetés régi rajzokból >>


vissza